Játszani voltunk a TESCÓ-ban, mert hurrá megjött a nyögdíj.

Igen, ha nem tekinti az ember bölcsen játéknak a havi egy úgynevezett "nagy"bevásárlást, akkor nem ússza meg bosszúság nélkül, én inkább játéknak tekintem, a férjem nem mindig.

A mi TESCÓ-nk nem az a legnagyobb, egy szerényebb kisebb változat, de TESCÓ.

Rögtön az ajtó mögött ott van az automata szuper üvegvisszaváltó, ami teljesen szeszélyesen veszi vissza az üvegeket, pedig csak ott vásárolt visszaválthatót szoktunk oda vinni. 3. - 4. próbálkozás és visszalökés után a férjem dobja az üvegeket sorban a szemétkosárba és máris, még az ajtóban bosszús, én szépen visszaveszem és négyből  legalább egy átcsúszik.

A gyümölcsös pult sajnos már árban nem megfelelő, minden nagyon drága és éppen nem is szép. Az egyetlen viszonylag ócsó kiwi nagyon kemény, éretlen. A zöldséges pulton még találok (akciós napok vannak) ócsó retket, fejes salátát és darabra vehető paprikát.

Mirelit. Találok árban megfelelő halat, ámde a megszerzés lehetősége az első lecke. Úgy helyezték el az árukat és az árcédulákat, plusz még a vevők összedobálják, hogy gőzöm sincs melyik a 878,- melyik az 1.135,- és melyik az 1.645,- forintos hal. Azt hiszem nem kétséges, hogy melyiket szeretném. A férjem már áll is tovább, vagy eldöntöm vagy nem veszek halat. Találok egy rakosgatós fiatalembert, szépen köszönök és kérdezek.

- Legyen szíves, tudna nekem segíteni? - szólítom meg.

- Az attól függ. - jön a válasz.

- Tegyünk egy próbát, maga szerint melyik hal a 878,-ft-os? - kérdezek a pultra mutatva.

- Gőzöm sincs, de megoldjuk! - válaszol a fiatalember és a leolvasó automatához ballagva tudja csak Ő is kiválasztani a megfelelő zacskót. Nos, aki nem kérdez, esetleg viszi a drágábbat.

Veszünk még ócsó lisztet, és ócsó sajtszerű készítményt.

- Ugye tudja, hogy ez nem evésre való! - mondja a sajtról a hölgy.

- Persze főzéshez veszem. - nyugtatom meg a hölgyet. Megsúgom nektek, szoktam enni belőle vajas pirítósra szelve és még élek.

Még pár apróságot összeszedünk és jöhetne a fizetés. A bolt, ez a nagy bolt szinte tátong az ürességtől, de a pénztárnál összegyűlik egy tisztességes sor. Miért is? Csak egy pénztár működik és az is nagyon lassan. Miért is? Egyrészt, mert ezzel akarják az embereket ránevelni, rászoktatni a rendkívül rafinált és idegesítő pénztárautomatákra, másrészt pedig az egy szem pénztáros, mindent félbehagyva maga szaladgál az megakadó vevőknek segíteni az automatánál. Elsőre a párom is inkább az emberi pénztáros sorába áll a kocsival. Látom az arckifejezésén, hogy szakadozik a cérna. Néhány lassú akció után végül is megadja magát és átnavigálja  a kocsit az egyik automatához, na nézzük meg ezt a ......-t, nem részletezem.

Nem azért mintha nem becsülném a technikát, de gazdálkodj okosan társasjátékot az ember otthon szeret játszani, ha kedve van hozzá.

Egy darabig simán megy, míg csak megakad az automata pénztáros, nem csinál semmit, a drágám csendben már mondja a magáét, de segítek, - tedd le a kezedből a pultra a már lehúzott árut, mert addig nem dolgozik tovább, míg nem érzékeli. Igazam volt, ezt megúsztuk. A zöldségeknél jött a kitalálósdi, mert a paprika és a saláta rendben átment, de ki a fene tudja, hogy a zöldhagyma pl. egyéb. Jön a fiatalember és messziről kiabálja egyéb. Oké egyéb, de érdekes és különös módon nem a hagymafélék alatt szerepel az vöröshagyma mellett, hanem a burgonyafékkel egy csoportban, és ha nincs találat, üsd be a keresőbe, de még ez is kevés, mert vajon minek ütötték be, sorolom újhagyma, nem talált, zöld hagyma, nem talált, közben életem párja morog, - csemegehagyma helyesbít a fiatalember. Ezen is túljutva simán fizetünk, kártyával, csipessel, oldalt benyomva és lehet pakolni, mert közben nem lehet ám, hogy haladjunk. A végén pedig az automata udvariasan elköszön, köszönjük, hogy nálunk vásárolt, viszont látásra! ..... ....!

Mondom én, hogy voltunk a TESCÓ-ban játszani. Láttam már külföldön sokkal egyszerűbb, gyorsabb, ötletesebb automatát és nem most, 20 éve.

Újratöltve. Egy éve ilyenkor írtam az Ellenszékre.

Ajánlom a kedves olvasó figyelmébe Paul Lendvainak a bécsi ünnepségen elhangzott beszédét. Az ünnepséget a II. világháború befejezésének alkalmából, a győzelem napján tartották, nálunk pedig békésen terjednek az ordas eszmék.

Május 9. a győzelem napja

Európában ezen a napon ért véget a második világháború.

1945. április 25-én az amerikai és a szovjet csapatok találkoztak az Elbánál.

Április 30-án a Berlint ostromló szovjet erők elfoglalták a Reichstagot, Hitler öngyilkos lett.

Május 8-án a III. Birodalom kapitulált, a német haderő feltétel nélkül letette a fegyvert.

Május 9-én a szovjet hadsereg elérte Prágát, ezzel az európai hadszíntéren a II. Világháború - ami milliókat tett földönfutóvá, országokat és városokat rombolt le és közel 60 millió embert pusztított el  - véget ért.

Május 9-én így a fasizmus felett aratott győzelemről emlékeznek meg világszerte és ez a nap Európában egyben a béke napja is lett.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom…

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944 január)

Radnóti Miklós Nem tudhatom című versében csodálatosan és egyszerűen leírta, mit is jelent a háború sújtotta haza a benne élőknek és a háborúnak. Ezt a remekművet még itthon írta majd május 20-án bevonult munkaszolgálatosként Vácra, ahonnan lágerba hurcolták. Néhány hónappal a felszabadulás előtt, hazafelé Abdánál halt meg. (lelőtték több halálra gyengült társával együtt a m. kir. honvédség katonái, azaz keretlegények)

Meg kéne tanulni végre, hogy különbséget kell tenni az ok és okozat között. Nem szabad „meghamisítani” még gondolatban sem a történelmet és bizony ünnepelni kell ezt a napot, a győzelem napját és április 4-ét is, hazánk felszabadulásának a napját is.

Igen felszabadulás és győzelem.

Az ok, hogy ünnepeljük, amíg élünk, a győzelmet és a felszabadulást, az a háború vége és a fasizmus rémségeinek megszűnése oly hosszú gyötrelmes évek után.

Az okozat, amiért sokan úgy érzik nem ünnep már ez a két nap és a felszabadulás nem felszabadulás, az a háború utáni évek hidegháborús hangulata, politikája, e miatt van a téves megítélés, de ettől az ünnep még ünnep.

Azért ünnepelünk, hogy soha többé ne feledjük el a háborút és a fasizmust, hogy vigyázzunk arra, hogy soha többé ne történhessen az a sok borzalom, ami akkor megtörtént.

Felszabadulás a háború rémségei és igája alól és győzelem a XX. század legszörnyűbb rémálma, azaz véres valósága, a fasizmus eszméje és rémtettei felett.

Van mire emlékezni és mit ünnepelni!

A továbbiakban szóljon a költő, aki híven tudósít, aki nem tért vissza a borzalmakból és aki egy kis kockás noteszban, a bori noteszban hagyta ránk, örök mementóként a szenvedés közepette írt gyönyörű verseit.

részletek Radnóti Miklós lágerban, menetelések szüneteiben, a halál torkából  írt verseiből:

Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel,
hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben,
szétdarabolt lázas test s mégis egy életet él itt, -
jóhírt vár, szép asszonyi szót, szabad emberi sorsot,
s várja a véget, a sűrü homályba bukót, a csodákat.

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,

s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.

Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok
fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,

Az ökrök száján véres nyál csorog,
az emberek mind véreset vizelnek,
a század bűzös, vad csomókban áll.
Fölöttünk fú a förtelmes halál.

Mohács, 1944. október 24.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. - Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, - csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, - hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

Szentkirályszabadja, 1944. október 31.

és 1944. november 9-én Radnóti már halott volt.

Emlékezni kell!!. Ünnepelni kell a fasizmus felett aratott győzelmet és a II. világháború befejezésének napját!

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

Előzetes.

A mai nap eseményei annyira megérintettek, többféle érzelmi szempontból is, hogy meg kell osszak valami fontosat.

Anyák napja előtt el kell mondanom, hogy minden csodás érzés fordítva is igaz! Anyának lenni nagy öröm és az anyák napját átélni nem csak azért szép és örömteli, mert köszöntenek minket anyákat a gyermekeink.

Nekem azért is szép, mert most eszembe jutott az is, hogy megköszönöm a gyerekeimnek, hogy az anyukájuk lehetek. Az anyukája lehetek két olyan fantasztikus fiúnak, mint a gyerekeim.

A kisebbik fiam ballagásán végigperegtek előttem az évek, mindkettőjük gyermekkora és mindazok az idők, ahogy a mai önmagukká váltak. Mindaz, hogy a természetes hétköznapi, szülői feladatok mellett mennyi örömet és különleges érzést okoztak, mennyi büszkeséget érzek most miattuk.

Nem fogom most elmesélni, hogy milyen nagyszerű volt a ballagás, mennyire vidám és néha milyen meghatott voltam és hogy miért.

Csak egy epizódot mesélek el. A legvégén, amikor már búcsúzni készültünk, a nagyobb fiam, "a bratyó", aki fényképezett félrehívott minket a férjemmel és büszkén mutogatta a gépén a képeket, "nézzétek, hát nem fantasztikusan néz ki az öcsém, milyen jóképű a Ricsi, nem semmi az öcskös, és az a beszéd, az övé volt a legjobb és mekkora tapsot kapott..." és csillogott a szeme, ahogy a testvérét nézte a saját fotóin.

Aztán bementünk még az osztályterembe és a tabló alá fényképezni. A két fiú ott nevetgélt, évődött, mókázott körülöttünk. Soha nem fogom elfelejteni, sem az élményt, sem a hangulatot, sem a látványt, a két fiamat ilyen ünnepélyes alkalommal, egymás mellett, együtt látni.

Szóval nagyon nagy dolog anyának lenni! Köszönöm fiúk!

Nagyon szép meglepetést okozott nekem a kertem. Pontosabban a nagy fenyőfánk.

Nyolcadik éve élek ebben a kertben, nyolcadik éve élvezem a vadregényes szépségét, a gyümölcseit, a napfényt és az árnyékot, amit nyújt. Ennek ellenére még mindig tud újat mutatni a természet.

A hirtelen fagy utáni károkat vizsgálgattuk a cseresznyefa virágain, amikor megpillantottam a fenyőfán a meglepetést. Utána fogok nézni a neten, hogy ezt én eddig csak figyelmetlenségből nem vettem észre vagy a fenyőfa csak ritkán hoz "virágot".

Tele van a fenyőfánk a friss hajtások végein pici piros virágszerű tobozkezdeményekkel.

Egyszerűen csodaszép.

Ez a hétköznapi meglepetés, ilyet én még sosem láttam.

Kedves ismerős és ismeretlen virtuális barátaim!

Ezúton kívánok mindenkinek röviden kellemes húsvéti ünnepeket!

Szándékomban volt valami kellemesebb dolgot összehozni, de ez most nem jött össze.

Kellene még ide mindenféle szépséges nyuszikat, tojásokat, báránykákat, csibéket, aranyesőket és barkákat varázsolni, de azt meg sajna nem tudok!

Sajnos a Noloblogra én jelenleg a saját blogot kivéve semmilyen kerülővel nem tudok bejutni, ezért aztán sem olvasni, sem hozzászólni és az eseményeket a blogokon, az írásokon keresztül követni így nem tudom.

A tegnapi hűvösebb idő után ma ismét fényesen és meglepően melegen süt a nap.

Nagyon-nagyon élvezem. Kint ülök a kertben a tornác előtt egy kiszuperált műbőr karosszékben, a lábam alatt egy ócska sámli van. Kényelmes. Még a zoknimat is levettem, a nadrágot térd fölé feltűrtem, a pólót meg könyékig és a kivágást is jól lehúztam, érjen csak a napfény minél nagyobb területen. Újságot szándékoztam olvasni, de csak átfutottam, mert erős a fény és jól esik inkább félig hunyt szemmel szemlélődni. Kényelmesen elhelyezkedem, fejemet a tornác párkányának támasztom, jobb oldalamon, kezem ügyében ott van a távcső, az újságot a bal karfára tettem és figyelek. A kutya nem tudja eldönteni mit csináljon, mert fekete bundája elnyeli a fényt és melege van, így időnként pár percre a lábamhoz ül, majd visszahúzódik az ajtó árnyékába. Miért kell a távcső? Megszámlálhatatlan madár fütyül, dalol, cserreg, hívogatja a természet szavára a fészekrakáshoz leendő társát körülöttem. Ha látok egyet távcsővel elérhető közelben megnézem, később meg megkeresem a könyvben. Kíváncsi leszek valamelyik odúnknak lesz-e lakója az elkövetkező időkben. Legtöbben a feketerigók vannak, alig másfél méterre előttem is éppen kutatja, böködi a talajt kukac után egy szép rigófiú. Aztán hirtelen felröppen és hangos füttyögéssel elszáll a tuják felé.

A környezetemben található rengeteg tuja és fenyő rázkódik, susog, zúg, zenél, mint egy összeszokott zenekar, a fák koronáinak magasságában fúj a szél, de én csak szellőt érzek.

Az aranyeső még félénken bontogatja aranysárga virágait, de napról - napra szebb lesz, még néhány nap és teljes pompájában fog ragyogni a napfényben. A tavasz legszebb látványa. Egy tő lila krókusz (tavaly ültettem ki cserépből) magányosan virít az ágyásban, mert körülötte a tulipánok még csak bimbóznak. A kerítés tövében a téltemetők is kezdik összeszedni magukat, máshol már virágzik, de nekik még idő kell. Számtalan ismeretlen bogár, rovar döngicsél már, néhány napja jöttek elő, de sajnos nem ismerem a nevüket, fajtájukat.

Szokatlanul erős ez a március végi nap, de nem számít, mert annyira vágytunk már rá és olyan jól esik. Élvezve az idillt, behunyt szemem mögött a fejemben motoszkál a gondolat, hogy mennyire sikerülne megosztani az élményt, ezt a hangulatot másokkal is, vagyis megírom.

itt még nem csináltam meg körülötte az ágyást, azóta elkészült

a téltemetők (én így tudom a nevüket) is kezdik kihúzni magukat, amióta vizet kapnak és szépülnek a leveleik

Ez az írás majdnem egy éves, a növények most még nincsenek ilyen virágzásban, de az akkor ígért fotó elkészült, csak fel tudjam tenni.

A tücsökteraszok, napozó tücsökkel együtt. Katt és ha igaz nagyobb is lesz.

Az egy éves írás:

Gyalogosan sétáltunk be a faluba újságért. Nagyon szépen sütött végre a nap az időjárást tekintve szomorkás húsvét után.

Nálunk egy ilyen séta elég hosszú idő, pláne most még főznöm sem kellett. Ilyenkor kényelmesen bandukolunk és élvezzük a vidéki élet, azaz ebből is a természet minden szépségét.

Megállunk megkeresni, hogy melyik ágon fütyül a rigó, minden nap észreveszünk egy- egy újabb kivirágzó gyomnövényt. Irigykedve csodáljuk a kertek virágait is.

Még az illatok is elvarázsolnak, szippantunk egy nagyot az orgonaillatból, most ez a legszebb és a leggyakoribb. Mindenféle bordót, világos és sötétlilát, fehéret, egyszerűt és dupla virágút is lehet látni.

Nagyon szerettem volna megörökíteni a főtéren virágba borult hatalmas tulipánfát, de addig addig felejtettem otthon minden nap a fényképezőgépet, hogy már csak alatta látszik a sziromszőnyeg.

A gesztenyesor fái is észrevétlenül, egyik napról a másikra, mint a fenyőfák tele lettek gyertyadíszekkel. A méhecskék hatalmas koncertje hallatszik alattuk elsétálva.

A különlegesség hazafelé várt rám. Nagyon kedvelem az alkonyati  tücsökciripelést. Sosem láttam még élő tücsköt, csak rovartankönyvben fényképen. A férjem mutogatta sokszor a nagyobb, kerek, de nem függőleges, hanem befelé, vízszintesen lejtő lukakat, hogy azok a tücsöklukak. Érdekességük, hogy előttük, közvetlen a bejáratnál van egy kis lapos hely, ott sütkérezik napközben a tücsök.

Írtam már a gólyahíres déli fekvésű domboldalról. Most lenyírták rajta a füvet és eltűntek már a sárga virágok is. Ahogy elmentünk mellette a férjem csendre intett és  a dombocska aljához közelítettünk, óvatosan egész közel hajoltunk az oldalához és csodák csodája, legalább 4 luk előtt, félig kibújva ott sütkérezett a déli napsütésben a luk gazdája, a népszerű alkonyati hegedűs, a tücsök. Teljesen elvarázsolt a számomra különleges meglepetés. Nem volt nálam gép, bár ki tudja sikerül-e lekapni hirtelen akár egyetlen tücsköt is. Amikor az egyik véletlen észrevette a fejünk árnyékát villanásszerű idő alatt megfordult és elstartolt a lukban.

____________________________________________________________________

HÁT ELKÉSZÜLTEK A KÉPEK! Egy év után.

Ehhez jöhet még a mai friss élmény. Furcsa, de ismerős hangokat hallva az égre tekintettem és egy másik csodát láttam. Vadludak vonultak eléggé magasan, így kép nincs, de csodálkozás részemről annál nagyobb. Először három csapatként repültek, aztán olyan szerencsém volt, hogy láthattam, ahogy a két kisebb V alakot formáló csapat egymás után szépen besorol a nagy V alakba, sőt kisvártatva átrendeződtek, vagyis más madarak kerültek előre és az elől lévők soroltak hátra. Ezt olvastam, de még sosem láttam. No, ilyet sem lehet Budapesten vagy más nagyvárosban látni.

Játék a szavakkal, Áprily Lajos rímeivel! Csak mert jó kedvem van és gyönyörű a tavasz.

Napról napra, nagy élvezettel figyelemmel kísérem és fényképezem a természet tavaszi megújulását. Ma fényképezés közben az alábbi két verset mondogattam, mit  mondogattam, daloltak bennem a játszi rímek.

Áprily Lajos: Március

Tavaszodik

Ady Endrére emlékezve…

1919. jan. 27-én hunyt el Ady Endre, a magyar irodalom költőóriása és egyben a világirodalom jelentős költője. A halál mindig szörnyű dolog, a hozzátartozónak, barátnak mély gyász, érzelmi elszakadás, Ady halála egy országnak és az akkori irodalmi életnek a nagy vesztesége volt.

„Vagyok, mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.”

Kihunyt a lidérces messze fény, hosszú szenvedés után megszűnt dobogni a nagy költő szíve.

Adyra emlékezve csak egy verset teszek ide, mert Ady mindig aktuális.

Ady Endre

Nekünk Mohács kell

Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szivű sihederje,
Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.

Az elmúlt hétvége tapasztalatai. Bébicsőszként, segítségképpen két és fél napig  vigyáztam egy barátnőm két gyerekére, egy 3 éves kislányra és egy 9 éves kisfiúra.

Sokáig gondolkoztam, hogy bármilyen meggondolásból is, megosszam-e a tapasztalataimat. Lehet, hogy az egészből az jön ki, hogy én vagyok a hülye. Ezért előre bocsájtom, hogy nagyon hirtelen jött az egész, a gyerekek nem ismertek és egyből több napról volt szó. Én szándékosan nem akartam a szülőkhöz és a megszokáshoz képest egy régimódi, nagyon eltérő követelményeket állító valaki lenni.

Azt viszont tökéletesen megértem, hogy a barátnőm miért panaszkodik folyamatos fáradtságra és a családi élet kimerítő hatására.

Ha a manapság divatos aupair és bébysitter szavakra gondolok, akkor karcsú, csinos egyetemista lányok jelennek meg szemeim előtt, akik zsebpénzüket szerzik ilyen módon, vagy a szórakozásra valót próbálják megkeresni. Távol sem erről volt szó, amolyan pótmamaként szerepeltem. (nem volt bizalom az idegenhez)

Nem akarom a történteket folyamatosságában leírni, mert nem kritikának szánom a mondanivalómat és nem is személyre szabottan, csak úgy érzem az általam észlelt érdekességek nem egyetlen család jellemzői, hanem általános jelenségek, más ismerősök esetében is észleltem ugyanezt.

Sajnos a mai szülők esetében a gyerekről való gondoskodás fogalmát nem a törődés, a személyes foglalkozás jelenti csupán, hanem abba a versenybe történő belépés, hogy mi minden hasznos és haszontalan dolgot, játékot, kacatot, luxuscikket tudnak előteremteni a gyerek számára, amik aztán természetesen nagyon rövid idő alatt a kacatosba, a használatlan játékok halmába vagy a szemétbe kerülnek. A verseny első körben a szülők, második körben a kortárs gyermekek között folyik.

Közben pedig elsiklik a lényeg a személyes kontaktus, a jó kapcsolat, a közös programok, játékok, elfoglaltságok öröme.

A következő hiba a "szereptévesztés"? vagy "hatalomeltolódás"? Ez talán sokszor kényelemből következik be, nem a szülő diktál, hanem a gyerek. Ha a szülő valamit komolyan véghez akar vinni a saját akarata szerint, akkor elszabadul a pokol, ezért talán az ettől a macerától tartva egyre többször engednek a gyermeki akaratosságnak. Aztán jön a magyarázkodás: "Nem tudom most mi van velük, nem szoktak ám ilyenek lenni, én se értem." A fenét, dehogynem, megszokták már, hogy a szülő enged.

Ilyenkor mindig eszembe jut a pedagógia tanárom, aki azt mondta, "Jól jegyezzétek meg, hogy a gyerekeknek igenis kellenek a szabályok, a határok, nekik is jobb és könnyebb, ha tudják, mit szabad és meddig lehet elmenni. Ha világosak a határok, akkor nem kell mindig feszegetni, akkor nincs erre késztetésük." Azt hiszem nagyon igaza volt a tanárnőnek.

A TV hatása. A gyerekek túl sokat nézik a tévét, a nem nekik való műsorokat, amiket nem is értenek. Teljesen a rabjává válnak, olyan nekik, mint a drog, vagy mintha megbabonázná őket. Tévézés nélküli szobában nem tudnak létezni. A tévé miatt pedig semmire nem tudnak rendesen figyelni, nem megy a kártya, nem megy a társasjáték, nem megy rendesen az evés, mert minden megkezdett cselekvést, mozdulatot, gondolatot megbénít a tévé. Látni is szörnyű ezt a mechanizmust.

Társasjáték: dob, elkezd lépni, közben először csak fél szemmel, aztán egésszel a tévére néz, ezzel megakad a játék, fogalma sincs hol tart, mit csinál. Szólni kell, hogy - te jössz, te mész tovább, lépjél, -  "ja ja, bocsi". Ha megkérdezem, -  hagyjuk abba? "nem dehogyis játsszunk tovább". Kártyánál ugyanez, játszani akar, de fogalma sincs ki vitte az ütést, ki húz, stb. mert minden második pillantása a tévére téved. Nem lehet sem a játékot befejezni, sem normálisan játszani, sem a tévét kikapcsolni. 22-es!!!

Evés: előtte az étel, közben a szeme a tévén. A kanál útja egyszeri alkalommal a tányér és a szája között néha percekbe telik, mert megáll a kezében, mert egy poént, amit nem is ért végig kell nézni. Folyamatosan szólni kell: - eszel még, vagy nem kéred, - "ja ja, eszem."

A 3 évesnél ugyanez a szisztéma, pedig Ő aztán igazán nem értheti, etetni kell, de ha véletlen nem látja az Őt etető személytől a tévét, akkor elhajol, akár fejen is áll, csak lássa a tévé varázslatot.

Az öltözésnél is érvényesül a tévé szerepe, öltözni próbálnak, de a mozdulatokat lebénítja a tévé, mert a szemük ott van, az agyuk meg, ami a gondolatokat és a cselekvést irányítaná ezért félig leáll.

Nekem ez volt a legnehezebb, a tévé hatása az egész létükre, ezt rossz volt nézni, türelemmel elviselni és maga a műsor is irritált. Hogy mit néztek, mi volt ilyen lebilincselő?

A Disney nevezetű csatornát bámulták. Egész nap nonstop megy egy végeérhetetlen, értelmetlen történet, harsány, bugyuta, közönséges, hihetetlenül ócska bóvli, 14 -18 éves kamaszok a szereplők, idétlen, kétértelmű gagekkel van teletűzdelve a szöveg, folytonos túlmozgásban vannak, a hang fülsértő, irritáló és még zene is van hozzá. Ezerszer inkább Tom és Jerry, vagy Maci Laci. Nagyjából értem én ezt a tévé dolgot, a fásult szülő úgy gondolja, hogy amíg bámulják a tévét, addig Ő tud valamit csinálni.

Az evés, a nagyobb gyereknél. A főtt ételt a legkevésbé szereti, a leves, utána hús, körettel savanyúval, összességében másfél, két óra, teljesen hideg a végére. Az idő jórészt turkálással telik ilyen hosszan, az étel számtalanszor átvándorol a tányér egyik oldaláról a másikra, felismerhetetlen, gusztustalan masszává válik, nem lehet félre tenni és esetleg később újra melegítve megenni, ki kell dobni. Ezzel szemben a mindenféle chips, nápolyi, ropi, keksz, csoki, rengeteg cukros ital, az elképesztő mennyiségben megy, ott van a polcon, saját maga elővehet, amennyit akar.

A hideg kaja vagy a melegszendvics, az is jöhet. Ajánlkozik készségesen, hogy segít. De ez mit jelent, elképesztő pazarlást, úgy bánik a sokféle drága szalámival és sajttal, hogy több lesz az adalék, mint a kenyér és a vége persze az lesz, hogy geil az egész, és ebből is sokat kidob.

A kicsi nem eszik a főtt kajából, csak pépeset, ha szilárdabb darabkát érez kiköpi. Fura, annál is inkább, mert fogai vannak és természetesen a száraz chipset, kekszet, nápolyit, ropit, pogácsát simán elrágja, tehát tud rágni.

Elképesztő pazarlás folyik, sok étel kerül az asztalra, földre, morzsa és lepotyogtatás formájában és a szemétbe maradékként.

A lefekvés sem megy. A nagyobbik gyerek nem tud leszakadni a tévéről. Egy órán keresztül mondogattam neki, hogy le kell feküdnie, hogy mit mondott az anyja. Annyi sikerült, hogy felállt a székről két lépést tett, de akkor megállt, mint akinek a padlóhoz ragadt a lába. (tudom, ki kellett volna kapcsolni a tévét,  a sajátjaimmal azt tettem, na de itt először láttak ezek a gyerekek, váratlanul jött a helyzet, ha dacot váltok ki, két haragvó gyerekkel még csak nehezebb lett volna.)

A kicsi még rácsos ágyban alszik, a szüleivel nagyjából másfél órán át azt csinálja minden este, hogy beteszik, kimászik. Na, azért ezt nem hagytam, odaültem egy széken az ágy mellé, nem engedtem kimászni és megsértődésében elaludt, fél óra alatt. Inkább fél óráig ott ülni, mint másfélig bosszankodni, így gondoltam.

Nem untatom tovább a kedves olvasót, gyakorló vagy leendő szülőt vagy nagyszülőt. Csak megosztottam, amit furcsának találtam és kíváncsi vagyok, hogy csak én vagyok-e túl igényes vagy túl régimódi és kíváncsi vagyok Ti mit gondoltok.

Engem fiatal anyaként a szüleim és az idősebbek sokat "ostoroztak", túl megengedőnek, túl liberális szülőnek tartottak, de az én akkor kritizált módszereim, nem a fentebb említett dolgokban merültek ki.

Ma délelőtt egy pici csodát láttam. No, nem valami nagy dolog, lehet, hogy csak nekem csoda. Éppen azon gondolkoztam, botor módon, hogy hogyan lehetne valahogy a telet kihagyni, kikerülni. Már sehogy, késő, melegebb éghajlatra kellett volna születni.

Akkor viszont nem lenne csoda.

A gondolatot automatikusan tett követte, azaz csak egy pillantás, a képzelet összekötötte a gondolataimat a valósággal. Az aranyeső bokor alá pillantottam.

- Tényleg jól látok vagy képzelődöm? - kérdeztem magamtól és kicsit közelebb mentem.

Január második napján ott kukucskál ki a hideg földből több pici, talán másfél centi nagyságú dárdácska, a hóvirágaim. Azt nem tudom eldönteni, hogy ez azt jelenti, a hóvirágok azt üzenik, hogy nem lesz zord és hosszú a tél vagy csak az enyhe idő miatt eltévesztették az időpontot a bátor kis virágok.

Én mindenesetre hírnöknek tekintem és a hóvirágokat és a megjelenésükkel kapcsolatos gondolataimat úgy terelgetem, ahogy a legjobban tetszik.

Figyelni fogom a hóvirágokat. Az biztos, ha mégis jön a tél szigora, segíteni nem tudok rajtuk, de kíváncsi vagyok, mi lesz ezután.

Egy merész fordulattal lehet a hóvirág egy jelkép is. Ahogyan a törékeny hóvirágok dacolva a téllel előbújtak a kopár földet borító szélfútta avarból, úgy erősödnek a civil mozgalmak bátortalan jelszavai nagy tüntetésekké.

Ahogy a természet megújulásában a hóvirágot követik majd a tavasz többi virágai, úgy jöjjön el számunkra a tavasz, a bizakodás és az élhetőbb jövőbe vetett hit jelképes virágaival.

Kijavítottam!

Minden kedves ismerős és ismeretlen virtuális barátomnak vidám szilveszteri estét, édes éjféli csókot és boldog, sikerekben gazdag és szerencsés új esztendőt kívánok! Jobbat!

BUÉK!!!

A kedves történet dátuma 2011. december 24. azaz szenteste.

Szülőnek lenni önmagában nagy dolog. Büszke szülőnek lenni, az leírhatatlan érzés, csak érezni lehet.

Igazán bölcs és igaz mondás, hogy ahol szeretet és öröm van, ott minden van.

Szerény, ám sok vidámsággal zajló karácsonyunkat igazi meglepetés gazdagította.

Kisebbik fiamtól kaptunk egy különleges ajándékot.

- Bontsátok már ki, a közös ajándékot, bontsátok már ki! - a szemei csak úgy ragyogtak a várakozás izgalmától.

A karácsonyi csomagolás alól egy kis  kemény fedeles könyv bújt elő.

Átszellemülés

válogatás a poet.hu alkotóinak verseiből

- Van benne könyvjelző! - ott nyissátok ki.

A könyvjelző az érettségiző tablóképe volt és a könyvben, bal oldalon egy vers, az Ő verse.

A kis kötet első oldalára pedig írt kettőnknek egy szép karácsonyi ajánlót. Nagyon megható volt az egész. Maga a tény, hogy a tizennyolc éves kamasz fiúban mennyi érzés és kedvesség bújik meg és ezen túl persze a büszkeség, hogy mire képes.
Lefényképeztem a könyvecske borítóját, benne az ajánlót és a verset, de a világért nem sikerül most feltennem a képeket, de ennyi is bőven elég. (ha már egyszer a büszke anya ennyire ügyetlen)

Szalagavató bálon voltunk! Elég régen elhatároztam, hogy semmilyen személyes vonatkozású írást nem teszek fel, most mégis kivételt teszek.

Minden szülő számára nagy öröm ennél jóval kisebb esemény is a gyermeke életében. Akinek már volt része ilyen ünnepségben az bizonyára megérti azt a nagyszerű, euforikus érzést, amit éreztem. Büszkeség, meghatottság, egészen különleges öröm volt. Be kell vallanom teljesen elvarázsolt az egésznek a hangulata és az élmény, hogy ott láttam a nemrég még karjaimban ringatott édes kisfiút a táncparketton frakkban igazi elegáns, hódító fiatalemberként keringőzni.

Nagyon jól szervezett műsor sikeredett. Az igazgató úr beszéde után az első ünnepélyes pillanat természetesen a szalagok feltűzése volt. A szalagot feltűző szintén elfogódottan mosolygó osztályfőnök előtt álltak sorban az izgatott fiatalok, ekkor még az iskolai ünneplőt viselték.

Ezután kicsi szünet következett, hogy átöltözzenek a gyerekek, a lányok felöltsék a csodaszép hosszú, hófehér ruhakölteményeket a fiúk pedig a frakkot. Addig sem unatkoztunk, mert rövidfilmeket vetítettek a négy osztály életéből, többnyire kiragadott mulatságos pillanatokat, közös emlékeket láthattunk.

Egyszer csak megszólalt a zene és bevonultak az átlényegült ünnepeltek, ahogy az igazgató úr mondta, ez az Ő estéjük volt. Hagyományos bécsi keringő volt a nyitótánc. Nagyon szépen megtanulták és az első elfogódott pillanatok után láthatóan élvezték a gyerekek a táncot, nem különben mi szülők a látványt fent a lelátón.

Megsúgom nektek, bármennyire is próbáltam visszatartani a meghatódottságomat mégis csak sűrűn kellett törülgetnem a szemüveg mögött a szemem sarkát.

A nyitótánc befejeztével ismét átöltöztek és következett azt est oldottabb, vidámabb része. Osztálytáncot mutatott be minden osztály, az osztályfőnökök részvételével. A fiamék egy vadnyugati jelenetet és egy 50-es 60-as évek beli vagányok tánca jelenet adtak elő.

A derűs, pörgős bemutatók után kicsi szünet kellett ahhoz, hogy a zárótánchoz ismét felöltsék a suhogó fehér ruhákat és a frakkokat. Hamarosan felcsendült a zene és ismét pörögtek, forogtak a kipirult párok.

A szép keringő befejeztével a gyerekeknek járt egy kis meglepetés. A szülők tálcákon kihoztak egy egy pohár pezsgőt minden táncos számára és az igazgató úr köszöntője után, a tanárokra, a szülőkre és egymásra emelték poharaikat. Kedves gesztus volt.

A végén mi szülők is kaptunk meglepetést, újra megszólalt a zene, a fiúk az édesanyjukat vezették a táncparkettre a lányok pedig az édesapjukkal táncoltak.

Aztán már csak a bál, a fényképezés és a mulatság következett.

Szép volt, megható volt, örömteli volt!

Kicsit magasan ültünk, lehetett volna jobb képeket is csinálni, (kevesebb közönség, jobb beállítások stb.) de így is emlék marad. (egyébként az a vád sem érhet a fiatalember részéről, hogy olyan nagyon feltűnően kitettem a nyilvánosság elé)

Úgy tűnik kimentek a divatból a szép és méltó megemlékezések. Ez kissé elszomorít, mert 1849. október 6. minden magyar ember számára - függetlenül attól, hogy milyen korszakot élünk éppen - súlyos mementó.

Nem kívánom leírni a magyar szabadságharc leverésének és az azóta is gyászolt 13 aradi vértanúnak a történetét, mert ezt mindenkinek álmából ébredve is tudni kell.

Sorakozzanak itt a hős aradi vértanúk dicső nevei abc sorrendben. (így tanultuk meg az iskolában is)

• 1. Aulich Lajos, tábornok,
• 2. Damjanich János, tábornok,
• 3. Gróf Dessewffy Arisztid, tábornok,
• 4. Kiss Ernő, tábornok,
• 5. Knezić Károly, tábornok,
• 6. Lahner György, tábornok,
• 7. Lázár Vilmos, főtiszt
• 8. Gróf Leiningen_Westerburg Károly, tábornok
• 9. Nagysándor József, tábornok
• 10. Lovag Pöltenberg Ernő, tábornok
• 11. Schweidel József, tábornok
• 12. Török Ignác, tábornok
• 13. Gróf Vécsey Károly, tábornok

Tudjuk, hogy a 14. a Pesten kivégzett Batthyány Lajos, miniszterelnök volt.

Később, október 25-én még kivégezték Kazinczy Lajos, tábornokot, szintén Aradon.

Emléküket őrizzük és ápoljuk örökké, amíg élünk.

Thorma János: Aradi Vértanúk

Krumpli parti

Ma egy egészen egyszerű ebédet találtunk ki magunknak. Rántott levest, baconba tekert virslit grillezve, sült krumplival, vegyes friss salátával.

A férjem hámozta a krumplit, én csináltam a többit és nagyon gyorsan elkészültünk. A krumplit már szinte elfelejtett módon csak úgy lábasban sütöttem, mert az olajsütőben már olajat kéne cserélni, az meg elég nagy macera, rákészülés. Nekem.

Jóízűen falatoztunk, mikor mondtam a férjemnek, "mit gondolsz, ez nem egy gyorséttermi kaja, legfeljebb kicsit háziasan". Nevetett, aztán ettünk tovább.

Nekem egy kedves régi történet jutott eszembe, az úgynevezett krumpli partik, így neveztük a barátnőmmel a fiaink kedvenc közös vacsoráit.

A rendszeres krumplipartizás még azokban az időkben játszódik, amikor nem volt minden háztartásban, de akár a nagyinál is olajsütő, akkor még nem volt természetes, hogy a szupermarketek műszaki részlegeinek polcain legalább 5 féle márkájú olajsütő sorakozott. Voltak-e már "Mekik", arra nem emlékszem.

Szóval a munkahelyemre járó pilóták egyikével egy kis DM-ért (mint mások is) karácsonyra hozattam magamnak egy olajsütőt. Még kezdetleges készülék volt, nem volt kivehető tartálya, nehezebb volt tisztítani, de nagy élmény volt akkor egy fritőz, ahogy mi hívtuk.

Csak krumplit kellett hámozni és karikázni, kockázni vagy hasábra aprítani, és megsütni a masinában. Mellé meg nem kellett más mint só, mustár és ketchup.

A fiúk 8 - 10 évesek lehettek, akkora volt a kapacitásuk, hogy nem akármilyen mennyiségben, nem győztük ketten gyártani az alapanyagot, vagyis krumplit hámozni, darabolni és a készterméket, az aranyló sült krumplihalmokat.

Nem kellett ahhoz se flekken, se sült virsli, se sült csirke, csak üresen két pofára tömték magukba a "csemegét". Szájuk, kezük fénylett az olajtól, de olyan jóízűen ettek, (két elég rossz evő, finnyás gyerek) hogy öröm volt nézni. A szemük pedig fénylett a jó érzéstől és az izgalomtól, hogy ez most valami különleges dolog.

Hát ez jutott eszembe ebédelés közben.

Gyönyörű Petőfi sorok!  Nem csak vers, ahogy én látom az őszt.

Érdekes évszak az ősz!

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Érdekes, ezt azért írtam, mert bennem kettős érzelmeket ébreszt. Csodálom, mert gyönyörű. Mégsem tudok teljesen osztozni Petőfi lelkesedésében bár a költő és a festő szemével valóban csodálatos évszak az ősz. Ezer színnel, ízzel, gyönyörű fényekkel, lágy, még meleg napsütéssel ajándékoz meg minket. Az őszi táj különös varázsa hihetetlenül vonzó. Nagyon jó ilyenkor kirándulni, már nincs perzselő hőség, de még nincs hideg, a természet még bőven kínál látnivalót.

A másik érzés a hiány érzése. Nem csivitelnek már hajnalban olyan harsányan a madarak, lassan költöznek a fecskék, nem trillázik hangosan a fenyő csúcsán a rigó, inkább készülődik a télre, nem napoznak gyíkok a járdán, ne repked a sok tarka pillangó és elhallgatnak a tücskök is. Igaz helyettük már megjelentek mogyorót csenni a mókusok és a harkályok. Ők az őszi kosztosok.

Gyorsan eljön az idő amikor nem lehet csak úgy mezítlábas szandálban járni, könnyű, lenge ruhát viselni, nem borzolja meleg szellő a hajamat és nem mártózhatok meg enyhülésért a tó vizében.

Nem ülhetek ki délutánonként a számítógéppel az ernyő alá a nyári asztalhoz, hogy írás közben a tarkómat simogassa a napsugár. Nem nézhetem este a hintaágyban ringatózva a csillagokat.

Ilyenkor érzem mekkora szabadság a jó idő, a nyár, a szorosabb kapcsolat a természettel, csak nyáron erre nem is gondolunk.

Kiegyeznék az örök nyárral, olyan állandó 25 - 28 fokkal. Nagyon rosszul tűröm a hideget, nem szeretek rétegesen öltözködni, utálom magamon télen a sok ruhát.

Hát ez van, az örök körforgás eredményeként, itt van az ősz, itt van újra...

Egy kis huncutság a hétköznapokban.

Jópofa kis történetnek voltunk ma a szemtanúi. A főszereplő egy fehér kuvasz kinézetű, jámbor kutyus volt.

Azt hiszem az idén utoljára lementünk a tóra fürödni, jókor, mert azóta már folyamatosan erősen borul.

Hárman voltak a vízben, holmijuk csak úgy lazán kint feküdt egy pokróc közepén, ruhák, két táska és egy nyitott szatyor. Az utóbbinak még szerepe lesz.

Békésen úszkáltak fürdőztek, kiegészülve a férjemmel, én csak a bokáig mentem a vízbe, mert hidegnek találtam.

Egyszer csak megjelent a fehér kutya, Tücsök, a mi kutyánk először ijedten húzódott a lábam mellé, aztán némi szimat után erőteljesen leugatta a nálánál háromszor nagyobb, de fiatal kutyust - mondván hagyjál békén, húzzál el innen!

A nézelődő, jámbor szemű hófehér(ke) arrébb is húzódott, majd egyre közelebb és közelebb óvakodott a pokróchoz.

Másodpercek múlva mindenki arra lett figyelmes, hogy a kutya feje a nyitott szatyorban van. Felnézett, óvatosan, de gyorsan körülnézett, majd orrát visszadugva a szatyorba egy másodperc múlva szájában egy összecsavart szájú zacskóval, fejét büszkén felszegve, farkát zászlóként lobogtatva távozott. A zacskóban valami húsos töltelékű sajtos stangli volt.

Annyira gyorsan történt az egész, hogy a pokróc gazdái és mi is a történtek után már csak harsány nevetésben törtünk ki.

- Mint a Maci Laci a Yellowstone parkban - mondta a kaja gazdája, nem haragudott.

Mosolyogva köszöntünk és indultunk volna a fölfelé lejtőn, amikor megjelent fönt a partoldalon a kutya barátságos fehér buksija.

- Vigyázat, jön az utánpótlásért a kis helyi Maci Laci - szóltam vissza a fürdőzőknek!

A kutyus viszont másképp döntött, némi távolságból hazakísérte a mi kutyánkat. Tiszta, gondozott, nyakörves kutya volt, biztos csak egy kicsit szabadságolta magát otthonról és közben még egy kis uzsonnát is szerzett.

Kommentár nélkül.

Egész nap az motoszkált a fejemben, hogy megkeresem és elolvasom újra.

József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” -
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol -
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.

1937. január eleje

Igaz más korban, más időket élünk, de sokaknak nem jó, ami most van és nem túl sok fény világít az alagút végén.

A blogról, a naplóírásról.